Facebook-Titan-Aerospace-Solar-Powered-Drone

Mark Zuckerberg és vállalata, a Facebook – ami egyben a világ legnépszerűbb közösségi portálja – nem mindennapi kampányba kezdett. Napenergiával hajtott drónjaikkal olyan helyekre is el szeretnék juttatni az internet csodáit, ahol azok megismerése jelen pillanatban alig, vagy egyáltalán nem lehetséges.

A Facebook háza táján mindig történik valami érdekes: mesterséges intelligenciával kísérleteznek, forradalmasítani akarják csevegőprogramjukat, a Messengert, sőt, továbbmegyek, az is lehetséges, hogy a portál a végén saját, különálló operációs rendszert hoz majd létre.  Persze mindez hiába, ha nincs internet, és egyelőre sok olyan hely van a Földön, ahol a hozzáférés a világhálóhoz egyáltalán nem megoldott. Az egyelőre Aquila kódnéven futó drón ezen próbálna meg segíteni, és egy lézeres technológia révén szórná a Facebook saját, ingyenes, bár bizonyos korlátokkal rendelkező internetszolgáltatását.

A gép szárnyfesztávolsága megegyezik egy Boeing  767-es repülőgéppel, viszont a súlya nem éri el egy személygépkocsiét sem. A gép a napelemeknek hála 20-30 kilométeres magasságban, akár három hónapig szünet nélkül képes lesz a felhők között maradni és internetelérést biztosítani, az ígéretek szerint több, mint száz országban. A tesztrepüléseket még a nyáron megkezdik, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a sugárzás az arra rászoruló régiókban.

forrás: techcrunch.com

Oszd meg a cikket másokkal is, ha érdekes volt! :)