dayismyenemy

Hat év eltelte után új albummal rukkoltak elő az elektronikus műfaj slágergyárosai, azaz az angol The Prodigy zenekar. A 2009-es Invaders Must Die lemez magasra helyezte a mércét, ezért nekem is nagy elvárásaim voltak az új koronggal kapcsolatban, ami a The Day is My Enemy címet kapta. 

A tizenkét számos album összesen négy éven át készült, formálódott, míg végül tavaly decemberben felöltötte végleges alakját. A felvételek több stúdióban készültek, de ez nem hagyott semmilyen nyomott a végeredményen, a hangzás telt lett és modern, ez az egyetlen pontja a CD-nek, amibe nem tudok belekötni. Sajnos más téren bőven akad gond.

A hardcore fanok biztosan kivont karddal esnek majd nekem soraim olvasása közben, de muszáj lesz őszintén leírnom, mit is gondolok a március végén megjelent anyagról. Szerintem borzalmasan uncsi lett. A banda legnagyobb baja az önismétlés lett, ezt az újítás szándékát teljesen nélkülöző, elcsépelt zenei fordulatok is igazolják. Ilyen unalmas, kiszámítható téma tucatszámra akad az új korongon, és a sokadik hallgatás után is csak egyre jobban vérzik a szívem.

prodigy-2015-promofotó

Nem mondom, hogy teljesen hallgathatatlan az album, de az innováció, és az éhség mely oly sok éven át jellemezte a The Prodigy-t, most kihalni látszik. Egyszerűen fogták a velük kapcsolatos összes tömegigényt, és megpróbálták azokat egyszerre, szolgai módon kielégíteni.

Sajnos ez sikerült is nekik, ezzel lehet nyernek néhány kevésbé fantáziadúsabb muzsikát kedvelő rajongót, és ha más nem, garantáltan elveszítenek engem. Persze azért szemmel tartom őket a jövőben is – hátha nem kell ilyen sokat várni a következő cuccukra -, mert a megújulás lehetőségének ajtaja, előttük is nyitva áll.

Oszd meg a cikket másokkal is, ha érdekes volt! :)