xiaomi-redmi-go-kiemelt-tribeca

A Xiaomi eddig is a kedvező árú mobiljai miatt volt ismert és kedvelt, ám általában azzal tűnnek ki más gyártók közül, hogy középkategóriás hardvert adnak egy belépőszintű telefon árán. A nemrég debütált Redmi Go azonban az abszolút alsókategóriát képviseli, ám van egy “trükkje”, ami a gyenge hardver ellenére is egy korrekt készülékké teszi.

A Redmi Go, ahogy a neve is utal rá, egy Android Go telefon, ami azt jelenti, hogy a Google speciális, könnyített rendszere fut rajta. Ezt úgy alkották meg, hogy akár még 512 MB RAM és 4 GB tárhely mellett is használható legyen. A szoftver lényege, hogy minden erőforrással igyekszik a lehető legjobban spórolni. Már alapvetően a rendszer is kis helyet foglal, és nem igényel erős hardvert, de igazán érdekessé a Go alkalmazások teszik. A Google elkészítette egy rakat alkalmazásának a könnyített verzióját, így van Google Play Go, YouTube Go, Térkép Go, Files Go, stb. Ezek beérik nagyon kevés tárhellyel és memóriával, ráadásul az adatforgalommal is spórolnak, amennyire csak lehet.

redmi-go-specs

Visszatérve a Redmi Go-ra, a speciális rendszer miatt nem is szükséges annyira komoly hardver, így már az 1 GB RAM-mal és 8 GB tárhellyel ellátott 4 magos Snapdragon 425 processzorral is egy használható készüléket kapunk. Ezekhez jön még egy hagyományos, 16:9-es, 5 colos, HD felbontású IPS kijelző, 8 és 5 MP-es kamerák, teljes körű 4G támogatás, duál SIM foglalat, illetve egy 3000 mAh-s aksi, ami minden bizonnyal remek üzemidőt nyújt ilyen hardver mellett.

Persze nem kell csodát várni a Redmi Go-tól, de gyermeknek vagy olcsó másodlagos telefonnak tökéletes lehet, hiszen már alig több, mint 20 ezer Ft-os áron hozzá lehet jutni. Részleteket és pontos árakat ezen az oldalon találsz.

Te mit szólsz az új Redmi Go-hoz?

Oszd meg a cikket másokkal is, ha érdekes volt! :)